A kézilabda kialakulásának története
Mi is az a kézilabda?
A kézilabdázás kialakulásának gyökere szinte az őskorig nyúlik vissza. A végtagok mozgásának specializációja a dobókar egyre kifinomultabb használatát tette lehetővé. A fennmaradt barlangrajzokon is gyakran tűnik fel a követ vagy dárdát hajító ősember alakja.
Az ókorban megjelent a labda egy kezdetleges formája, mely a társasjátékok egyik alapvető eszközeként hamar népszerűvé vált. Homérosz híres eposzában, az Odüsszeiában is olvashatunk egy kézzel játszott labdajátékról, az Urániáról, illetve néhány római kori vázán is fellelhető hasonló ábra.
A középkorban a sport, a testmozgás egyre inkább az emberek életének részévé vált. Elsősorban a nemeseknek adatott meg az a lehetőség, hogy időt és pénzt nem kímélve áldozzanak szenvedélyüknek, sőt egyesek speciális játéktermeket is építtettek. Ezekben az úgynevezett labdaházakban a lovagi játékok és a tenisz mellett a kézilabdázás alapjai is felfedezhetők.
Az eddig említett kezdetleges, és általában rövid életű játékok nem csupán a kézilabdának, hanem a többi labdás csapatjátéknak is előfutárai.
Az újkorban a sport látványos fejlődésnek indult. Ekkor váltak nyilvánvalóvá a kézilabdázás jellegzetes vonásai, hiszen felgyorsult a különböző sportágak specializációja.
A legújabb korban három egymáshoz hasonló játék alakult ki Európában, melyek a mai kézilabdázás közvetlen őseinek tekinthetők. Ezek a dán handboold, a cseh hazena és a német torball.
Handboold: A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamesternek köszönhető, aki egy kézzel játszott labdajátékot talált ki tanítványainak a sok betört ablakot okozó futball helyett.
1928-ban Amszterdamban alakult meg a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség, amelynek tevékenysége nyomán hat csapat képviselhette a sportágat az 1936-os berlini olimpián. Akkoriban Németország és Ausztria foglalta el az első helyeket, a második világháború után azonban a skandináv államok vették át a vezető szerepet. Magyarországon Cséfay Sándor nevéhez fűződik a sportág megjelenése, és az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án létrejött Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetségének megalakulása. (Ez napjainkban Magyar Kézilabda Szövetség néven működik.) 1946-ban Koppenhágában Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven alakult újjá a sportág vezető nemzetközi testülete.
A skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, a szabályok módosításával, teremben kezdtek el játszani, hiszen az időjárás gyakran gátat vetett a sportolásnak. Így lett kispályás kézilabda a játék neve. Egy ideig kis- és nagypályán is rendeztek világbajnokságot, kezdetben csak férfiaknak, később nők részére is.
A sportág Magyarországon is fejlődött, ezt bizonyítja, hogy az 1949-ben Budapesten rendezett nagypályás, illetve az 1965-ös németországi kispályás világbajnokságon női válogatottunk első helyen végzett.
Mérföldkövet jelentett a sportág fejlődésében az 1966-os év, hiszen ekkor már csak kispályán és teremben került megrendezésre világbajnokság. 1972-ben Münchenben pedig a férfi kézilabda ismét felkerült az olimpiai játékok színes palettájára. Az 1976-os montreali olimpián már a női csapatok is lehetőséget kaptak, hogy összemérjék erejüket. Hazánk női csapatának bemutatkozása remekül sikerült, bronzérmet szereztek. A következő két évtizedből számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhetünk. A női válogatott 1982-ben itthon, a férfiak 1986-ban Svájcban szereztek világbajnoki ezüstérmet, de klubcsapataink európai kupagyőzelmei is bizonyították a magyar kézilabda erejét.
Napjainkban ezt a rendkívül népszerű sportágat már több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen. A kézilabda fejlődésében úttörőszerepet vállaló európai országok mellett amerikai, ázsiai, afrikai és óceániai országokban is nagy népszerűségnek örvend ez a labdajáték.
Az ókorban megjelent a labda egy kezdetleges formája, mely a társasjátékok egyik alapvető eszközeként hamar népszerűvé vált. Homérosz híres eposzában, az Odüsszeiában is olvashatunk egy kézzel játszott labdajátékról, az Urániáról, illetve néhány római kori vázán is fellelhető hasonló ábra.
A középkorban a sport, a testmozgás egyre inkább az emberek életének részévé vált. Elsősorban a nemeseknek adatott meg az a lehetőség, hogy időt és pénzt nem kímélve áldozzanak szenvedélyüknek, sőt egyesek speciális játéktermeket is építtettek. Ezekben az úgynevezett labdaházakban a lovagi játékok és a tenisz mellett a kézilabdázás alapjai is felfedezhetők.
Az eddig említett kezdetleges, és általában rövid életű játékok nem csupán a kézilabdának, hanem a többi labdás csapatjátéknak is előfutárai.
Az újkorban a sport látványos fejlődésnek indult. Ekkor váltak nyilvánvalóvá a kézilabdázás jellegzetes vonásai, hiszen felgyorsult a különböző sportágak specializációja.
A legújabb korban három egymáshoz hasonló játék alakult ki Európában, melyek a mai kézilabdázás közvetlen őseinek tekinthetők. Ezek a dán handboold, a cseh hazena és a német torball.
Handboold: A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamesternek köszönhető, aki egy kézzel játszott labdajátékot talált ki tanítványainak a sok betört ablakot okozó futball helyett.
1928-ban Amszterdamban alakult meg a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség, amelynek tevékenysége nyomán hat csapat képviselhette a sportágat az 1936-os berlini olimpián. Akkoriban Németország és Ausztria foglalta el az első helyeket, a második világháború után azonban a skandináv államok vették át a vezető szerepet. Magyarországon Cséfay Sándor nevéhez fűződik a sportág megjelenése, és az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án létrejött Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetségének megalakulása. (Ez napjainkban Magyar Kézilabda Szövetség néven működik.) 1946-ban Koppenhágában Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven alakult újjá a sportág vezető nemzetközi testülete.
A skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, a szabályok módosításával, teremben kezdtek el játszani, hiszen az időjárás gyakran gátat vetett a sportolásnak. Így lett kispályás kézilabda a játék neve. Egy ideig kis- és nagypályán is rendeztek világbajnokságot, kezdetben csak férfiaknak, később nők részére is.
A sportág Magyarországon is fejlődött, ezt bizonyítja, hogy az 1949-ben Budapesten rendezett nagypályás, illetve az 1965-ös németországi kispályás világbajnokságon női válogatottunk első helyen végzett.
Mérföldkövet jelentett a sportág fejlődésében az 1966-os év, hiszen ekkor már csak kispályán és teremben került megrendezésre világbajnokság. 1972-ben Münchenben pedig a férfi kézilabda ismét felkerült az olimpiai játékok színes palettájára. Az 1976-os montreali olimpián már a női csapatok is lehetőséget kaptak, hogy összemérjék erejüket. Hazánk női csapatának bemutatkozása remekül sikerült, bronzérmet szereztek. A következő két évtizedből számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhetünk. A női válogatott 1982-ben itthon, a férfiak 1986-ban Svájcban szereztek világbajnoki ezüstérmet, de klubcsapataink európai kupagyőzelmei is bizonyították a magyar kézilabda erejét.
Napjainkban ezt a rendkívül népszerű sportágat már több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen. A kézilabda fejlődésében úttörőszerepet vállaló európai országok mellett amerikai, ázsiai, afrikai és óceániai országokban is nagy népszerűségnek örvend ez a labdajáték.
Mi is az a kézilabda?
A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezõnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. Az a csapat nyer, amelyik többször tudja az ellenfél kapujába juttatni a rendelkezésre álló játékidõ alatt a kézilabdát. Egy kézilabda-mérkõzés két 30 perces félidõbõl áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. Juniormeccsek esetében ez a játékidõ kevesebb.
A kézilabdát általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is a sportágnak, amelyet a szabadban játszanak. Egyre kedveltebb strandkézilabda nevû változata is. A szivacskézilabdát fõleg a fiatal kézilabdázók játsszák, a kézilabdáéhoz hasonló szabályokkal, csak könnyebb labdával, és kisebb játékterületen.
A kézilabdát általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is a sportágnak, amelyet a szabadban játszanak. Egyre kedveltebb strandkézilabda nevû változata is. A szivacskézilabdát fõleg a fiatal kézilabdázók játsszák, a kézilabdáéhoz hasonló szabályokkal, csak könnyebb labdával, és kisebb játékterületen.
Játéktér
A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játszák, amelyhez hozzátartozik még az oldalvonalak mentén 1 méteres, az alapvonal mögött 2 méteres biztonsági sáv.
A két kapu elõtt található folyamatos vonallal körülvett részt kapuelõtérnek nevezzük. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Ettõl a vonaltól 3 m-re található a szaggatott szabaddobási vonal, amelynek minden pontja a kaputól 9, a kapuelõtérvonaltól 3 méterre van felfestve. A kaputól 7 méterre található a büntetõdobás vonala. Ez párhuzamos a gólvonallal. A kapus-határvonal egy 15 cm hosszú, a kapu elõtt 4 méterrel van. A középvonal a pályát két egyenlõ területû térfélre osztja, a két oldalvonal felezõpontjának összekötésével.
A két kapu elõtt található folyamatos vonallal körülvett részt kapuelõtérnek nevezzük. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Ettõl a vonaltól 3 m-re található a szaggatott szabaddobási vonal, amelynek minden pontja a kaputól 9, a kapuelõtérvonaltól 3 méterre van felfestve. A kaputól 7 méterre található a büntetõdobás vonala. Ez párhuzamos a gólvonallal. A kapus-határvonal egy 15 cm hosszú, a kapu elõtt 4 méterrel van. A középvonal a pályát két egyenlõ területû térfélre osztja, a két oldalvonal felezõpontjának összekötésével.
Játékidõ
Egy felnõtt mérkõzés rendes játékideje 2×30 perc, 10 perc szünettel. A fiatalabb korosztályú csapatok rövidebb meccseket vívnak: 8-12 év: 2×20 perc, 12-16 év: 2×25 perc.
Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkõzés nem végzõdhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél gyõzelmével, és a másik vereségével kell végzõdnie. Ilyenkor ha a rendes játékidõ után mégis döntetlenre állnának a csapatok, akkor öt perc szünetet követõen 2×5 perc hosszabbítás következik, egy perces félidei szünettel. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követõen újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidõben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor büntetõlövések következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el felváltva egymás után, majd az nyer aki többet értékesített belõlük. Elõfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a büntetõket addíg, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.
Egyes versenyeken a kiírás rendelkezhet úgy is, hogy a rendes játékidõ letelte után egybõl hétméteresdobások következnek, hosszabbítás nincs.
Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkõzés nem végzõdhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél gyõzelmével, és a másik vereségével kell végzõdnie. Ilyenkor ha a rendes játékidõ után mégis döntetlenre állnának a csapatok, akkor öt perc szünetet követõen 2×5 perc hosszabbítás következik, egy perces félidei szünettel. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követõen újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidõben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor büntetõlövések következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el felváltva egymás után, majd az nyer aki többet értékesített belõlük. Elõfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a büntetõket addíg, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.
Egyes versenyeken a kiírás rendelkezhet úgy is, hogy a rendes játékidõ letelte után egybõl hétméteresdobások következnek, hosszabbítás nincs.
Labda
A kézilabdát bõr, vagy mûanyagborítású labdával játsszák. Életkortól, és nemtõl függõen eltérõ labdák a játékeszközök:
A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevû anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ezáltal válnak kivitelezhetõvé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.
A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevû anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ezáltal válnak kivitelezhetõvé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.
Kapu
A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyeszkedik el. Mérete: 2 m magas, és 3 m széles.
Kézilabda-csapat
Egy kézilabdacsapat 12+2 játékosból áll. A játéktéren egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat, a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki eltérõ mezt visel a többiektõl. A kapus mezõnyjátékosként is szerepeltethetõ, illetve egy mezõnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelõen elkülönül a ruházata a mezõnyjátékosokétól.
Egy mérkõzésen tetszõleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendõ játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minõsül, és kétperces büntetéssel büntetendõ.
Egy mérkõzésen tetszõleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendõ játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minõsül, és kétperces büntetéssel büntetendõ.
Mezõnyjátékosok
A csapat mezõnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az elenféltõl viágosan el kell különüljön. A játékosok nem viselhetnek olyan tárgyat magukon, amely veszélyezteti a saját, vagy játékostársai testi épségét. Ilyenek például a fej- és arcvédõk, karkötõk, karórák, gyûrûk, láncok, füllbevalók, szemüvegek.
A mezõnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Labdával a kézben maximum 3 lépést lehet megtenni.
Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetõsége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ezt nevezzük passzív játéknak. A játékvezetõ, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél. Fõként ez a szabály teszi ezt a sportágat ilyen gyorssá, és látványossá, nem engedélyezve egyik csapatnak sem, hogy feladja a gólszerzésre irányuló törekvését.
A mezõnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Labdával a kézben maximum 3 lépést lehet megtenni.
Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetõsége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ezt nevezzük passzív játéknak. A játékvezetõ, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél. Fõként ez a szabály teszi ezt a sportágat ilyen gyorssá, és látványossá, nem engedélyezve egyik csapatnak sem, hogy feladja a gólszerzésre irányuló törekvését.
Kapusok
A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának elõterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezõnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelõtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése